31. Bejegyzés

Drága Olvasóim!

Ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig rész nélkül hagytalak titeket! :( Nagyon sajnálom, de mivel múlt hétvégén értem haza a sítáborból, akkor nem tudtam bejegyzést hozni...
Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett rá várnotok, de remélem, némiképp kárpótolhatlak majd titeket valamilyen formában... :)
Írjátok meg a véleményeteket!! :)
Sok puszi:

Lovelife ♥

- Ajándék? - szaporán pislogva néztem rá. A könyvemet az ölembe tettem, és immár csak Chris-re figyeltem.
- Bizony. - a szemembe nézett, és letérdelt elém. A gyomrom az izgatottságtól borsó nagyságúra zsugorodott, a szívem a torkomban kalapált.
Ha most az jön, amire gondolok, akkor... nem voltam képes tisztán gondolkozni, a világ forogni kezdett a szemem előtt. Minden elmosódott, egyedül Chris arcát láttam magam előtt tisztán, világosan.
Rám mosolygott, és reménykedő szemekkel meredt rám.
Én csak pislogtam, és megmozdulni sem mertem, nehogy elrontsak valamit.
- Isa... szeretném, ha... - nyeltem egyet. A szívem majd' kiugrott a helyéből. Az arcomat elöntötte a pír, a kezem remegett.
- ...ha hozzám jönnél. Leszel a feleségem, Isám? Mindennél jobban szeretlek. - Chris mosolygott rám, a szemeiben szerelem csillogott.
A világ megfordult velem.
Komolyan közel voltam már a rosszulléthez.
- Chris? - a kezem remegett, ahogy kinyúltam és megsimogattam az arca vonalát. A borostája finoman karcolta a tenyeremet.
- Szeretlek. - nem válaszoltam a kérdésére, csak a nyakába borultam.
Szorosan magához szorított, kezével a hajamat simogatta.
Lassan eltolt magától, és a szemembe nézett. Elmosolyodott, és megcsókolt.
- Drága Isám...
- Chris... - erősebben csókoltam meg, az ajkam követelőzve ostromolta az övét.
Lassan, egyszerre imbolyogtunk el az ágyunkig, majd egymásra vetettük magunkat.

Egy óra múlva nyugodtan lélegezve feküdtem szerelmem karjaiban.
A nyakamat cirógatva hirtelen megtörte a csendet, és rekedtes hangján megszólalt:
- Leszel a feleségem? - a kérdés egyszerű volt, mintha csak egy hétköznapi témáról kérdezett volna meg. Nem fogott el rosszullét, nem forgott velem a világ, hiszen pontosan tudtam, mit akarok.
Egyszerűen, nyugodtan, higgadtan és mégis forrón szerelmesen válaszoltam:
- Leszek. - azzal felültem, és megcsókoltam. Beletúrtam a hajába, ő pedig végigsimított meztelen gerincemen.
Pár másodperc után megszakította a csókot, és komolyan nézett rám:
- Ez... nem lesz amolyan "rendes" esküvő. Ahhoz a szüleid beleegyezése is kellene, emellett nagykorú sem vagy még. Las Vegas-i esküvő lesz... szülők és mindenféle szabály nélkül. Olyan ruhában lehetsz, amilyenben csak szeretnél, akár egy szakadt farmerben és egy kinyúlt pólóban is oltár elé állhatunk. - kacsintott rám. - Csak te kellesz hozzá és én, senki más. - suttogta ajkaimba. - Egy rendes pap fog minket összeadni... de nem lesznek "rendes" elvárásai. - megint elmosolyodott, és megcsókolt.
- Nekem mindegy, hol, mikor, hogyan házasodunk össze... - suttogtam vissza, és gyengéden megsimogattam az arcát. - A lényeg, hogy a tied leszek.
- Ha nagykorú leszel, törvényesen is a feleségem leszel! - Chris gyengéden átölelt, és halkan dúdolt nekem, amíg álomba nem ringatott.

Másnap reggel Chris-nek hűlt helye volt az ágyban. Egyedül ébredtem.
Ahogy kimentem a konyhába, észrevettem, hogy hagyott egy cetlit a konyhapulton:

Drága Isa!

Akadt egy kis elintézni valóm az esküvőnkkel és a haverjaimmal kapcsolatban. Ne haragudj, hogy nem tudtam előbb szólni, és itt kellett hogy hagyjalak.

Délutánra remélhetőleg visszaérek, és az egész este a miénk, édes! 

Addig menj el nyugodtan vásárolni, sétálni, vagy amihez kedved van.

Szeretlek, 

Chris

Kicsit csalódottan húztam el a számat. Csak délutánra ér vissza? Miért olyan későn?

Teljesen egyedül éreztem magam.

A legfontosabb, Chris, itt volt mellettem, de napközben dolga volt, amire engem sosem vitt magával. Ez egy kicsit rosszul is esett.

De ebben a városban minden és mindenki új és idegen volt számomra.

Nem voltam barátaim, de még csak ismerőseim se nagyon.

Miután felöltöztem, gondolataimba merülve léptem ki az ajtón. Magassarkú cipőm visszhangot verve kopogott, ahogy letipegtem a lépcsőkön. 

Kinyitottam az ajtót és friss, csípős levegő az arcomba csapott. 

Összehúztam magamon a kabátomat és sietős léptekkel elindultam az utcán. 

A pláza felé igyekeztem. Nem szerettem annyira vásárolni, de az esküvőre egyszerűen muszáj volt valamit vennem. 

Végigmentem a főúton, majd egy kis keresgélés után megtaláltam a plázát.

Rögtön a ruha bolt felé vettem az irányt.

Szebbnél szebb, elegánsabbnál elegánsabb ruhák tárultak a szemem elé. Nem hagyományos fehér ruhát akartam az esküvőmre, hanem valami egyedit, szépet, csillogósat - Las Vegas-hoz méltót.

Sorra jártam a ruhákat, egyet-kettőt fel is próbáltam, de nem nyerte el egyik sem túlságosan a szívemet.

Egy óra múltán még mindig ugyanabban a boltban kószáltam. A lábam égett, a szemem pedig fájt a sok keresgéléstől. Lassan ott tartottam, hogy feladom, amikor megakadt a szemem egy ruhán, ami eddig elkerülte a figyelmemet.

Kék volt, felül ezüstös flitterek díszítették egy ívben, az alja rózsákra emlékeztető fodrokkal volt díszítve, a felső része pedig szorosan a testemre simult.

Az egész nagyon rövid volt, a vállam és a lábam nagy része látszott.

Levettem a helyéről és a próbafülkébe vittem. Lehámoztam magamról a kabátomat, majd lassan, a tükörnek háttal állva felvettem magamra a ruhát.

Amikor már a cipzárral is boldogultam, megfordultam, és belenéztem a tükörbe.

Rögtön tudtam, hogy ez a ruha. Máskor talán csicsásnak és ízléstelennek tartottam volna, de most egyszerűen tökéletes volt.

Jól állt, és egyszerűen éreztem, hogy ezt kell megvennem.

Mosolyogva mentem ki a fülkéből, magamhoz szorítva a ruhát, de a mosolyom rögtön lehervadt: Missy jött velem szembe.

Megpróbáltam másfelé nézni, vagy elbújni a ruhák között, de Missy azonnal észrevett, és hatalmas, erőltetett mosollyal, már messziről behízelgő hangon csicsergett:

- Jaj, Isa, úgy örülök, hogy látlak! - szélesen mosolygott. - Ne haragudj, hogy a múltkor olyan szemét voltam veled! - sajnálkozott. A hangja kissé sem volt meggyőző.

- Szeretném, ha elfelejthetnénk és az egészet újra kezdhetnénk! Mit szólsz? Indíthatnánk egy csajos nappal, itt a plázában! Benne vagy? - már mellettem állt, és az arcomba pislogott hatalmas műszempilláival.

- Köszi nem. - igyekeztem nem megbántani vagy hergelni, hanem egyszerűen, minél kíméletesebben elutasítani.
- Ugyan már, Isa! - a hangja türelmetlen lett. - Ne légy gyerekes! Csak egy csók volt! Te pedig lesmároltad a pasimat, úgyhogy... - egyetlen pillantásommal elhallgattattam. Vette a lapot, és befogta a száját, de továbbra is követett.
Nagyon idegesítő volt úgy járkálni, hogy ha némán bár, de folyton a nyomomban volt.
- Mit akarsz? - csattantam fel türelmetlenül.
- Hogy megbocsáss.
- Idefigyelj, Missy! Te megcsókoltad a barátomat. Rámásztál. Én kicsinyes bosszúból lesmároltam a te pasidat. Kvittek vagyunk. Mindketten egyformán közönségesen viselkedtünk. Mit akarsz tőlem? Nem veszem be, hogy te csak úgy a saját akaratodból akarsz velem barátkozni. - kezdtem türelmetlen lenni.
- Pedig így van. Kvittek vagyunk. Felejtsük is el. Kezdjük újra a megismerkedést.
- Nyálas vagy. - fintorogtam, pont én, aki olyan cukormáz kapcsolatban éltem Chris-sel.
- Ha ez kell ahhoz, hogy megnyerjelek...
- Úgy beszélsz mint egy pasi! - fakadtam ki. - Aki le akar fektetni! Nem hiszem el, hogy jóban akarsz velem lenni! Miért akarnál? Biztosan megkért rá valaki, ugye? - mélyen a szemébe néztem. Egy ideig állta a tekintetemet, majd lassan elfordította a fejét.
- Megmondtam! - kiáltottam fel diadalittasan, majd kihasználva zavarát, gyorsan a pénztárhoz siettem. Megvettem a ruhát, majd rögtön a cipőbolt felé vettem az irányt.
Ahogy beléptem a boltba, egy ezüst cipőn akadt meg a szemem. Tökéletesen illett a kék ruhámhoz, ráadásul nagyon szép volt. Felpróbáltam, és mosolyogva állapítottam meg: megveszem.
Kiléptem az üzletből, és elindultam egy kávézóba, hogy igyak egy kávét. Leültem a sarokban álló kis asztalhoz, és leadtam a rendelésemet a pincérnek.
Csendesen, elgondolkozva várakoztam, amikor valaki kihúzta az előttem lévő széket, és leült velem szembe.
- Hunter? - a jóképű férfi megnyerően mosolygott.
- Szolgálatára. - elmosolyodtam, ugyanakkor egy kicsit tartottam rámenősségétől.
- Hogy... hogy vagy? Mi járatban erre?
- A kedvenc kávézóm. - mosolygott. - És te?
- Esküvőre készülök. - mosolyogtam büszkén, egy kicsit hencegve.
- Koszorúslány leszel? Miniszoknyád lesz? Szívesen megnéznélek egy kivágott ruhában... - kacsintott incselkedve.
- Menyasszony leszek. - jelentettem ki büszkén. Hunter leesett állal nézett rám:
- Szakítottatok Ian-nal?
- Nem. Megkérte a kezem. - értetlenül meredtem rá. Nem értettem, hogy miért van ennyire meglepve azon, hogy Chris feleségül vesz.
- Ian? Feleségül... téged? - dadogott.
- Talán valami bajod van velem? - húztam fel sértődötten az orrom.
- Nem, dehogy, de... tudsz róla mindent? Úgy értem... tudod, mivel jár? Hogy... mi lesz? Nem is értem, hogy tehetett ekkora balgaságot Ian! - dühösen fújt egyet, a keze ökölbe szorult.
- Tessék? - ijedten néztem rá.
- Isa, tudod te... nem, nem tudod. Mindegy is. - azzal hirtelen felállt. - Jó volt veled találkozni, szépség. Most mennem kell, mulass jól! - megvillantott egy mosolyt, de közben idegesen rándult meg az arca. Ahogy kilépett a kávézóból, láttam, ahogy a mobilján hív valakit, majd dühösen magyarázni kezd.
Teljesen össze voltam zavarodva.
Talán féltékeny? Nem, biztosan nem az. Láttam rajta, hogy nem az a baja, hogy hozzámegyek a haverjához. Valami más lehet a háttérben... Mi baja van azzal, hogy Chris megházasodik? Mire célzott azzal, hogy "tudom-e, mivel jár"? Vajon mit hallgat el előlem mindenki?
A szívem a dühtől hevesebben kezdett verni.
Meg akarom tudni az igazat! - a kezem ökölbe szorult, a szájamat vonallá préseltem.
- Itt a kávéja! - a pincér kedvesen mosolyogva tette le elém a rendelésemet, kizökkentve gondolatmenetemből. Biccentve megköszöntem neki, majd gyorsan megittam, és távozni készültem, amikor hirtelen megláttam Missy-t.
Valakivel telefonált, és hevesen vitatkozott. Csendesen az oszlop mögé osontam, ahol telefonált, és ezeket a beszélgetés foszlányokat kaptam el:
- Megpróbáltam, hidd el, de nem hajlandó... az a te bajod... becsapod magadat, nem hozzád való... esküvő?!... nagy hülye vagy... rendben, csináld csak, de Hunter nem fog örülni neki... nem engedékeny... nem vagy mindig protekciós... Evan?... tudod, hogy nem... rendben, szia. - Missy letette, és körülnézett. Amikor megbizonyosodott róla, hogy senki sem hallgatózott, határozott léptekkel a kávézó felé indult. Ahogy elment, én is sietve igyekeztem az ellenkező irányba, és villámgyorsan elhagytam a plázát.
A kezemben lóbáltam a vásárolt dolgaimat, miközben előkotortam a telefonomat.
Felhívtam Chris-t.
- Isa? Baj van? Ne haragudj drágám, de most nem igazán alkal...
- Most rögtön beszélnünk kell! - szakítottam félbe.
- Hallgatlak.
- Chris? Szeretsz?
- Mindennél jobban, de hiszen ezt úgyis tudod. Viszont most...
- Akkor miért hallgatsz el előlem dolgokat? Miért van minden haverod kiakadva azon hogy elveszel feleségül? - a hangom éles volt.
- Édesem, ezt ne most...
- Tudni akarom! - követeltem. Elegem volt, hogy mindenki titkolózott. Tudni akartam végre az igazat.
- Isa, ezt most nem lehet. - a hangja tőrként döfött át. Mint egy hisztis gyereknél, bekeményített. - Mennem kell. Otthon megbeszéljük. - azzal lerakta.
Dühösen folytattam utamat. Ahogy hazaértem, ledobtam a cuccaimat, és tárcsáztam Lily-t:
- Haló? Itt a legjobb barátnőm, aki megszökött a tudtom nélkül?
- Én vagyok. - válaszoltam bűnbánó hangon.
- Isa! Nem hittem, hogy érdekellek. - Lily hangja szomorúan és szemrehányóan csengett.
- Sajnálom, Lily, hidd el...
- Azt se tudtam, hol vagy! Senkinek se szóltál semmit! Richie depressziós, John komor, én pedig idegbeteg vagyok! Miért csináltad, mi?! Meg vagy húzatva?!
- Sajnálom. - rebegtem.
- Miért csináltad? - a hangja csendes lett.
- Én... nem akartam, hogy marasztalj.
- John tudta.
- Nem tudta, csak...
- Neki elmondtad. - a vonal végén éles csend volt.
- Lily, nagyon sajnálom. Annyira hiányzol! A beszélgetések, a nevetések, a közös filmezések, de még a veszekedések és a dorgálásod is hiányzott! - nevettem fel keserűen.
- Most kaphattál belőle egy jó adagot. Vagy még mindig hiányzik? - a hangja kissé megenyhült, éreztem, hogy mosolyog.
- Jajj Lily! Segíts!
- Na, öntsd ki a lelked!
- Chris-sel Las Vegas-ba jöttem, anyu rejtélyes módon, apuval szembeszegülve elengedett, "két hét nyaralás" indokkal. Még mindig nem értem, miért tette. Chris dúsgazdag és gyönyörű lakásában élünk, már az "otthonom"-nak hívom. Chris imád, én is őt, de megnehezítik a napjainkat a gondok és a sötét titkok. Chris haverja rám hajtott, annak csaja pedig a barátommal smárolt. Egyedül vagyok egész nap, Ian-nak mindig akad valami dolga, amit sosem magyaráz meg. Tegnap eljegyzett, és egy Las Vegas-i esküvőnk lesz, amolyan rendhagyó ceremónia. Nem hivatalos, de ugyanolyan jó. De Lily, még mindig nem tudok semmit a munkájáról, sem arról, mit csinál egész nap! Megcsal talán? Vagy ennél sokkal rosszabb dolgokat művel? Miért titkolózik előlem mindenki? - fakadtam ki.
A barátnőm csendesen végighallgatott, majd beszámolóm végén halkan, de határozottan szólalt meg:
- Most azonnal szólok John-nak. Mit képzelsz, hogy nem hívtál meg minket az esküvődre?! - a mondta végére felvitte a hangerőt, és játékosan leszidott:
- Nem úszod meg ám a társaságunkat!
- Komolyan eljöttök? - hirtelen olyan boldog voltam, hogy sikítani tudtam volna.
- Mi az, hogy! Ott leszünk... mindannyian.
- Mindannyian? Ugye nem akarod Richie-t elhozni? - kérdeztem félénken.
- Nem. Csak mi ketten leszünk ott, meg közös kiskutyánk.
- Van kiskutyátok? - mosolyogtam. - Tényleg?
- Bizony, egy közös kis házi kedvenc. - Lily elhallgatott. Tudtam, hogy a Richie-téma bántja.
- Lily... meg kell még beszélnünk valamit. Én nem akartam megbántani a bátyádat... annyira rühellem magam miatta! Olyan gerinctelen féreg voltam vele! A szerelmét adta és nem tudtam szerelemmel szeretni... szerettem, de csak barátilag. Nem tudta elfogadni, hogy nem tudom szenvedéllyel szeretni, mint ő engem! És... utána szó nélkül ott hagytam, és csak e-mailben írtam meg neki, hogy vége... biztosan utál... jajj, olyan egy kétszínű, aljas dög vagyok! - a szívem nehéz lett a bűntudattól.
- Tévedsz, Isa! Jobban szeret, mint valaha. - nem bántott, nem vigasztalt, csak elmondta az igazat. Ezzel viszont jobban ütött, mintha ordított volna.
- Jajj, ne...
- Depressziós. Azt hajtogatja, hogy benne van a hiba, és azt mondja, soha senkit sem fog tudni szeretni, csak téged... vissza akar kapni, Isa.
- Nem érdemlem meg. Jobbat érdemel nálam.
- Ezt magyarázd meg neki te. - megint egy kicsit feszült lett a hangja.
- Nézd, Lily...
- Figyelj Isa! Én nem haragszom, ne nekem mentegetőzz! Viszont a telefon nagyon drága, úgyhogy leteszem. Megyünk John-nal oda, várjatok meg az esküvővel! - a hangja megint vidámabb lett.
- Rendben, és köszönöm. Lily? Te vagy a legeslegjobb barátnő a világon.
- Fúúj, de nyálas vagy! - kacagott fel, majd elkomolyodva hozzátette: - Te is az vagy, Isa. Vigyázz magadra! - csicseregte, azzal letette a kagylót.
Miután beszéltem a barátnőmmel, egy kicsit a dühöm is alábbhagyott, hogy végre ki tudtam valakinek önteni a lelkem.
Megnéztem egy filmet, aztán megnéztem az e-maileimet.
Kaptam pár spam-et, pár reklámot, és két olyan levelet, amitől kis híján megállt a szívem...