27. Bejegyzés

Sziasztok! 
Remélem mindenkinek jól indult 2013! :) Jesszus, jó gyorsan eltelt az idő, nem? :)
Ki hogy szilveszterezett? :)
Köszönöm a kommenteket, jó olvasást, puszi! :) ♥

Lovelife ♥

A wellness hétvége csodásan sikerült. Legalábbis Richie szerint. Bár nem tudtam hibáztatni azért, mert nem vette észre, hogy én szenvedek mellette, mert én kiválóan, és undorítóan játszottam a szerelmes Isa-t. Valóban szerelmes is voltam, de nem belé.
A wellness hétvége utáni hetekben igyekeztem "normálisan" élni az életemet. Iskolába jártam, Lilyvel tartottunk egy csajos-napot, John-nal beszélgettem, és minden olyan volt, mint a régi szép időkben, végre teljesen helyreállt a barátságunk.
Persze Richie-vel is találkozgattam, vagy ha mégsem, attól csak jobban éreztem magam.
A kutyusommal, Bogárral futni jártam, olvastam, tanultam, filmeztem, és közben igyekeztem a szüleimmel is minél jobb viszonyt ápolni.
Mielőtt Chris felbukkant volna, a szüleimmel a lehető legjobb kapcsolatom volt, de az ominózus buli óta ez igencsak megromlott.
Amikor Richie-vel kezdtem járni, a kapcsolatom velük újra normalizálódott, mert megkönnyebbültek, a rendes, megbízható pasim láttán.
Most pedig azon igyekeztem, hogy minél jobb legyen minden. Hétvégente közös programokat csináltunk, kirándultunk, sokat beszélgettünk, egyszóval minden mintha egy tündérmese lett volna körülöttem.
Legjobb barát, legjobb barátnő, szerető pasi, kedves szülők, aranyos kutya... és én mégis egyre jobban csak emésztettem magam belülről.
Ha valakivel voltam, mindig felvettem egy amolyan vidámság-álcát, mintha minden rendben lenne. Nem voltam az a pesszimista, zárkózott ember, aki pár hete.
De ha egyedül voltam, és senki sem látott, összeomlottam. Nem sírtam, hanem meredtem a semmibe, akár órákon át is, és csak léteztem, de nem csináltam semmit. Semmit. Éjszakánként azonban alig hunytam le a szememet, mert a gondolataim sebesen száguldottak, és egyre csak Chris neve járt a fejemben. Chris. Chris. Chris. Las Vegas. Nem tudtam kiverni a fejemből, és a Las Vegas-i út egyre fenyegetőbben villogott lelki szemeim előtt.
Ha Las Vegas-ba megyek életem szerelmével, mindent magam mögött kell hagynom. Mindenki meg fog utálni, és nekem rettenetesen fognak hiányozni.
Az idő pedig vészesen repült. Már azt vettem észre, hogy egy hét múlva esedékes a Las Vegas-ba tartó repülő felszállása.

Egy nap, amikor hazamentem suli után, csak anyát találtam a házban.
Egy hirtelen, forrófejű elhatározástól vezérelve elé pattantam:
- Anya! - riadtan nézett rám, én pedig kinyögtem:
- Szeretném, ha elengednétek... Las Vegas-ba! - anya köpni-nyelni nem tudott, csak meredt rám, mint egy idiótára, és kereste a szavakat. Tátogott egy ideig, majd végre sikerült annyira összeszednie magát, hogy kinyögte:
- Tessék?! Kivel, hol, mikor, miért?! - és mérgesen meredt rám.
- Anya, én... nem voltam veletek őszinte. A bulin megismerkedtem egy sráccal, akibe belezúgtam. Ő is szeret engem. Amikor egy éjszakára nem jöttem haza... vele voltam. Szeret engem, anya, tényleg. Ő most Las Vegas-ba utazik. Felajánlotta, hogy költözzek vele. Kérlek, anya. - hadartam. Amint kimondtam e szavakat, már meg is bántam, de nem szívhattam vissza semmit.
Anya megint csak nézett rám, majd végül lassan, de határozottan megszólalt:
- Kislányom. Tekintsünk el attól, hogy hazudtál nekünk. - nézett rám élesen, - De mégis mit képzelsz, elengedlek?! Álmodozz csak! Las Vegas-ba?! Megzakkantál?! Egy sráccal, akit én még az életben nem láttam, és nem tudok róla semmit??!!! Ezt mégis hogy gondoltad?! - igaza volt. De mégis úgy éreztem, megér egy próbát, holott tudtam, hogy az egész próbálkozásom halálra van ítélve.
- Anya... - kérleltem, ő pedig mérgesen rám kiáltott:
- Nem! Hogy képzeled ezt?! Nem egy fagyiért könyörögsz, lányom, kapj az agyadhoz! Most azonnal abbahagyod ezt, és nem ejtesz róla szót még egyszer, legfőképp apád előtt nem! Megértetted? - azzal hátat fordított nekem.
Én lassú léptekkel felmentem a szobámba, és lehuppantam az ágyra. Mintha csak megérezte volna a helyzetet, megcsörrent a telefonom, és Chris szólt bele:
- Szépségem?
- Szeretlek. - válaszoltam, és ültem tovább némán.
- Mi történt, Istennőm? - kérdezte aggodalmasan. Elmondtam neki mindent, mire hallgatás volt a válasz. Végül, pár perc elteltével megszólalt:
- Isa... tényleg nem ismerjük egymást még annyira, túl sokat kérek. Felejtsd el ezt az egész Las Vegas-i dolgot... majd valahogy meglátogatlak...
- Nem! - kiáltottam fel hevesen, mire éreztem a döbbenetét. - Veled megyek, Chris. Szeretlek.
- Istennőm, tényleg ne érezd úgy, hogy muszáj...
- Chris... annyi mindenkinek kellett kamuznom... legalább neked hadd mondjak el valamit. Ha dobsz emiatt, teljesen megértem... de... - kezdtem el akadozva mesélni. Elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, elmondom neki Richie-t. Mindenkinek füllentenem kellett miatta, így legalább neki el akartam mondani az igazat.
- Hallgatlak. - a hangja érzelemmentes volt.
- Tudod... van egy fiú... aki... - kezdtem el hebegve-habogva, aztán nagy kínkeservesen elmondtam neki mindent. Azt is, hogy lefeküdtem Richie-vel. Mindent. Amikor végeztem a mondókámmal, hosszú csend volt a vonal végén.
- Chris?
- Isa. - szólalt meg először, mióta bevallottam neki mindent. - Nem örülök neki. Nagyon nem. De köszönöm, hogy őszinte voltál velem, és... megértelek. Tudom, hogy miért jártál vele... és... ha itt lettem volna mindig melletted, biztosan nem vágytál volna egy kicsit sem a társaságára. Szeretlek. - mondta ki a szót, amivel mindent megbocsátott.
Sírni kezdtem, ő pedig csitítgatott:
- Shh, ne sírj, szerelmem. Szeretlek. Elfelejtjük. Új életet kezdünk... - nem mondta ki a szót, mert félt, hogy még nem állok készen rá, de én kimondtam helyette:
- ... Las Vegas-ban.

Már csak egy napom volt. Egyetlenegy napom volt addig, amíg magam mögött hagyok mindent.
Eldöntöttem, hogy kihasználom.
Először Lily-vel mentem el vásárolni, és az elválásunkkor kissé hevesebben öleltem meg, mint szoktam. Szóvá is tette:
- Isa, mi lett veled? Ilyen nyálas-búcsúzkodós lány lettél? - és nevetett. Én is vele együtt nevettem, de kissé keserűen.
Utána John-nal ültem be egy kávézóba, és hosszasan beszélgettünk. Elmondta, hogy mennyire szereti Lily-t, és milyen boldogok együtt. Lily is mondott nekem hasonlókat, azt is, hogy most már teljesen el is felejtette Dan-t, annyira imádja John-t. Őszintén örültem a boldogságuknak.
A beszélgetés végén nem tudtam megállni, szorosan megöleltem John-t, és a mellkasába suttogtam:
- Holnap elmegyek. - erre a legjobb barátom riadtan tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen:
- Tessék?! - förmedt rám.
- John, el kell mondanom. Valakinek el kell mondanom, de ígérd meg, hogy senkinek sem adod tovább. Senkinek. - néztem rá nyomatékosan, jelezve, hogy sem Rihcie, sem az apukája, sem Lily nem kivételek ez alól.
Némán bólintott, én pedig határozottan elmondtam neki mindent. Hogy nem szeretem Richie-t, soha nem is szerettem, hogy Chris-t imádom, és vele költözök Las Vegas-ba. Hogy elmondtam anyukámnak, aki érthetően teljesen kiakadt, és most alig beszél velem, és hogy nem merem mással ezt megosztani, csak vele.
Csendben végighallgatott, és halkan szólalt meg:
- Isa, ezt nem lenne szabad... de te tudod. Én akkor is a barátod maradok, ha a világ másik végében fogsz élni. Eltökélted magadban, hogy elmész? Nem tudlak meggyőzni, hogy maradj? - nézett rám szomorúan. Csak némán "nem"-et intettem a fejemmel.
- Akkor minden jót kívánok. Tartsuk majd a kapcsolatot, rendben? - kérdezte, én pedig bólintottam. Lassan könnyezni kezdtem, ő pedig szorosan megölelt.
- Mit mondjak majd... Lilynek? - kérdezte, eltolva engem magától, hogy lássa az arcomat.
- Hogy... Isa... nagyon sajnálja! - hüppögtem, és a vállába fúrtam a fejem. Némán simogatta a hátamat.
- Isa, nem teheted ezt! Fájdalmat okozol saját magadnak, és egy csomó embernek, aki szeret! És gondolod, hogy a szüleid ölbe tett kézzel el fognak engedni? Vagy ha valahogy mégis megszöksz, akkor bele fognak törődni?! 17 éves vagy, még csak nem is nagykorú, de ha az lennél is, sem tehetnél ilyet! Kérlek, kérlek, ne tedd! - nézett rám fájdalmasan.
Ettől csak még maróbb bűntudatom támadt, és erős zokogás tört fel a torkomból.
- Isa! - emelte fel John gyengéden az államat, hogy a szemébe nézzek, - A szerelem múlandó. Most őrülten szereted, mindenhova követnéd, de ha a láng kihuny? Mi lesz akkor veled? - és a tekintetét az enyémbe fúrta.
Teljesen igaza volt.
Egy percre megingott az amúgy is gyenge lábakon álló elhatározásom, és már majdnem kimondtam, hogy maradok, és felejtsünk el minden balgaságot, amit mondtam, de hirtelen elém villant Chris képe. Olyan valóságos volt, úgy hiányzott! Az érintése, a csókja, a lénye!
Lehet, hogy múlandó szerelem volt, mégis olyan eleven, hogy szinte belém mart a felismerés: nekem szükségem van rá. Szeretem.
John még egyszer szomorú, kérlelő pillantást vetett rám, én pedig lesütöttem a szemem.
- Isa... szeretném, ha tudnád, hogy te vagy a világon a legjobb barátom! - mondta mély, zaklatott hangon.
- Ne csináld ezt... - kértem elcsukló hanggal. - Ne zsarolj érzelmileg.
- Nem zsarollak. Ha elmész, akkor is ezt fogom gondolni. - egy halvány mosoly-szerűség sejlett fel ajkain.
- John! Mondd meg mindenkinek, hogy... ne haragudjanak rám. - a könnyeim már elapadtak, most jött a mindent elsöprő fájdalom.
Bár tényleg én választottam ezt, és emiatt hülyeség szenvednem, hiszen nem kötelező, mégis rettenetesen szenvedtem a saját döntésemtől. De attól is féltem, hogyha maradok, és élem tovább az átlagos kis mindennapjaimat, Chris hiányától meg fogok fulladni.
- Vissza fogok jönni... - jelentettem ki.
- Mikor? - kapta fel a fejét John.
- Valamikor biztosan. És akkor... akkor majd meg kell nekem bocsátanod! - kérlelően néztem rá.
- Nincs mit megbocsátanom. Isa, én annyira sajnálom, ahogy viselkedtem veled! Egy genyó voltam, komolyan! És te mindig megbocsátottál. Mindig tudtál nekem még egy esélyt adni. Annyira, de annyira borzalmas, hogy így válunk el. Bár lenne akárcsak még egy hetünk, és minden eddigi szemétségemet jóvá tehetném! Hiszen a mi barátságunk mindig ilyen volt, mint most, csak az utóbbi időben változott meg, és miattam. Miért ne bocsátanék meg? Te nem nekem okozod a legnagyobb fájdalmat, bár én is mérhetetlen szomorúságot érzek, hanem magadnak. - mutatott rá arra a nyilvánvaló dologra, amit mindketten tudtunk.
- Köszönöm, köszönök mindent, John. - suttogtam alig hallhatóan, és újfent a karjai közt kerestem menedéket.

Már mindent összepakoltam.
Összesen három bőröndöm volt, és ezek is csak a legszükségesebb dolgaim. Nagy selejtezést kellett tartanom, amikor pakoltam, rengeteg mindent kellett itt hagynom, ami fontos nekem. Csak a kedvenc ruháim, neszeszerem, ékszereim, cipőim, és pár fontos dolgom kapott helyet a bőröndökben.
Hogy fogom ezt egyáltalán a szüleimmel közölni?
Csak fogom magam, és a három nagy bőröndöt, lesétálok a lépcsőn, elköszönök tőlük, és mosolyogva elmegyek Las Vegas-ba, egy számukra idegen férfival, ki tudja, mennyi időre?!
Vagy esetlen idehívom Chris-t, leadogatom neki a bőröndjeimet a szobám ablakából, majd én is kimászok, és ketten, csendben eltűnünk az éj leple alatt?!
Mégis, hogy gondoltam ezt?!
Kétségbeesetten tárcsáztam Chris-t.
- Szerelmem? - a hangja aggódó volt, talán még attól is félt egy kicsit, hogy az utolsó percben meghátrálok. Ilyenről azonban szó sem volt. Amit egyszer eltökéltem, azt véghez is vittem.
- Chris, hogy fogok elmenni? Mármint, hogy fogok a házból távozni? Egyáltalán... köszönjek el? Vagy másszak ki az ablakon?! - egy megkönnyebbült sóhajt hallottam.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi gond. Én majd odamegyek, és minden rendben lesz.
- Má-mármint be-bemutatkozol a... szü-szüleimnek? - a megdöbbenéstől csak dadogni tudtam.
- Igen.
- De Chris, ez képtelenség! Sosem láttak még, és amikor először életükben megpillantanak, már rögtön a lányukat akarod elvinni! Mit gondolsz, tárt karokkal fogadnak majd?!
- Természetesen nem, de ez így tisztességes.
- Nem fognak elengedni. Chris, így lőttek az egésznek. Inkább maradok az ablakon-kimászásnál. - hallattam egy ideges kis nevetést.
- Nem. Megyek. - mondta határozottan, és letette a kagylót.

Bő egy óra múlva csengettek.
Úgy rohantam le, mint a szélvész, a gyomrom görcsbe rándult.
Chris volt az, ahogy sejtettem.
Csöndesen beinvitáltam a házba, majd beszóltam a nappaliba a szüleimnek:
- Anya, apa! Szeretnék bemutatni... valakit. - a hangom alig volt hangosabb az egércincogásnál. A földet fixíroztam, mintha olyan érdekes lenne.
Anya és apa kíváncsian jöttek oda. Amikor megpillantották Chris-t, kérdőn rám néztek, de ő udvariasan kezet nyújtott:
- Christian Glem vagyok. Nagyon örvendek a szerencsének! - azzal mosolyogva kezet rázott gyanakvó szüleimmel.
- Örvendek a szerencsének, szintúgy! - szólalt meg anyu udvarias, de távolságtartó hangom. - És... mi szél hozta ide Önt, ha szabad érdeklődnöm?
- Isabella lányukat egy bulin ismertem meg. Elrabolta a szívemet, teljesen oda vagyok érte! - mosolygott, és közelebb húzva magához, átkarolt engem. Én továbbra is a földet néztem, a gyomrom akár egy borsó, és idegesen piszkáltam a ruhám szélét. Mégis, mi van itt, valami szívélyes találkozó?
- Engedélyt szeretnék kérni Önöktől, hogy magammal vihessem az otthonomba. Be szeretném mutatni a szüleimnek, és a barátaimnak. Utána természetesen visszahozom. - mondta, és meggyőzően mosolygott.
- Na de kedves uram! Csak nem gondolhatja, hogy megjelenik itt, és már el is viszi a mi kislányunkat?! Mégis, mit képzel?! Nem is ismerjük magát, fogalmunk sincs, kinek a kije, és Ön ilyen nagy dolgot kér, hogy engedjük el magával a gyerekünket?! - apa felháborodása mérhetetlen volt. Csak hápogott Chris viselkedésén, látszott rajta, hogy a rögtönzött kis beszédénél jóval többet tudna a fejéhez vágni.
- Valóban, kedves uram, Önnek teljesen igaza van. Mégis ezt kérem maguktól. Természetesen tudom, milyen nagy dolog, de nem maradnánk el egy-két hétnél tovább! - a mosolya nem fakult, de a hangja hideg lett. Mintha ugyan mást várhatott volna! Az utolsó néhány szava megdöbbentett kissé. Egy-két hét?! Igaz, hogy konkrét időtartamot sosem mondott, de mégiscsak hozzá költözöm, és nem pedig egy vakációra megyek!!
- Nos... hát... - anyu először szólalt meg. Zavarában egyik lábáról a másikra állt. - Öhm... Isa, mit szólsz hozzá? - rám nézett. A szeme különös együttérzést sugárzott. Hirtelen azt éreztem, hogy ő pontosan tudja, milyen helyzetben vagyok. Érzi. Talán ő is átélt már ilyet?
- Én mindenképp Chris-sel szeretnék menni. - vetettem egy pillantást a mellettem álló fiúra, aki erre gyengéden homlokon csókolt.
A szüleim fejcsóválással fejezték ki nemtetszésüket, majd apa ismét szólásra nyitotta a száját, de anya megelőzte:
- Ez esetben, Georg, ugye, elengedjük Isát, ha csak egy-két hétig marad? - anya jelentőségteljes pillantást vetett apára. Én csak hüledeztem anya kijelentésén. Tényleg elenged?! Csak úgy?! Hiszen pont ő volt az, akinek elmondtam, hogy Chris-hez költözöm, ráadásul Las Vegas-ba, a bűn városába.
Teljesen megzavarodtam a viselkedésétől.
Most falaz nekem?!
Az én oldalamra áll apuval szemben?
De MIÉRT?! 
Nem értettem, miért teszi, de igyekeztem palástolni az arcomra kiülő döbbenetet.
- Anne... ezt... ezt... - hápogott apa, de anya csendesen oldalba bökte, és ő hitetlenkedve elhallgatott.
- Akkor egy-két hét, fiatalok, és érezzétek jól magatokat! - kiáltott fel anya végszóként, tettetett vidámsággal, és egy erőltetett nevetést is megeresztett.

Lehoztuk a bőröndöket, Chris győzedelmes mosollyal és különös szeretettel búcsúzott el anyutól, én pedig csendben álltam apu előtt.
- Sajnálom. - böktem ki az első szót, ami eszembe jutott. Mondhattam volna jobbat is, de nem számított. Apa a szemembe nézett:
- Mit sajnálsz?
- Csak... hogy csalódást okozok neked. - arra értettem, hogy elmegyek egy számára idegennel, a beleegyezése nélkül, de a mondatnak mögöttes tartalma is volt: "sajnálom, ha tovább maradunk "véletlenül", és ezzel csalódást okozok majd neked. Mert rá fogsz jönni, hogy becsaptalak."
- Érezd jól magad. - szakadt fel egy szomorkás sóhaj belőle, és megölelt. Ha tudná, hogy talán évekig nem jövök vissza! A gondolatra majdnem könnyezni kezdtem, de erősnek kellett látszanom, így hát visszatartottam a könnyeimet.

Már a repülőn ültünk.
Chris vállára hajtottam a fejem, ő pedig egy puszit nyomott a hajamba.
- Tulajdonképpen... - szólaltam meg vontatottan, - Miért mondtad, hogy vakációra megyünk? Vagy tényleg csak ennyi lenne az egész? - felemeltem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Kegyes hazugság. - válaszolta, mintha mi se lenne természetesebb ennél.
- Akkor... tulajdonképpen mégis meddig maradok? - kérdeztem kínosan feszengve.
- Ameddig szeretnél, Szerelmem! - mosolygott, és hosszasan megcsókolt. Hiányzott a csókja.
Hirtelen minden gondom tovaszállt, és önfeledten boldog lettem.
Chris-sel voltam.
Azzal a sráccal, akit mindennél jobban szeretek, és most vele leszek egy jó ideig.
Elmerültem a csókban, és arra vágytam, hogy a pillanat sose szálljon tovább...