25. Bejegyzés

Sziasztok! :)

Köszönöm szépen a kommenteket! :) Aztán írjatok majd ehhez is, és akkor hamar hozom a következőt! :)
Az új blogomat remélhetőleg még ezen a héten megnyitom, és a prológus is fel fog kerülni! :) El sem tudjátok képzelni, milyen izgatott vagyok, hogy lesz még egy blogom!! :) És, húú, az véres lesz! :D 
Nem, ezt sem fogom elhanyagolni, nyugi! :) Mindkettőt igyekszem majd rendszeresen, kb. hetente, vagy alkalomadtán többször is frissíteni! :)
Jó olvasást!! ♥

Puszi:

Lovelife ♥

Lily hirtelen kiegyenesedett. John dühös pillantása csak erőt adott neki, a rosszullét legcsekélyebb jele is eltűnt az arcáról, kihúzott háttal, emelt fővel nézett John-ra, és egy biccentés kíséretében gúnyosan vetette oda neki:
- Á, John!
Egy ideig farkasszemet néztek egymással, majd John rám nézett:
- Isa! - mosolygott.
- John. - mosolyogtam, és odaszaladtam hozzá megölelni. Lily ezalatt elpárolgott, mert amikor a lépcső felé néztem, barátnőmnek hűlt helye volt.
John-t otthagyva gyorsan utánaszaladtam.
A szobámban találtam rá. A fotelomban ült, és állát a tenyerébe támasztva meredt a semmibe, üres tekintettel.
- Lily... - néztem rá, mire ijedten összerezzent, és műmosolyt erőltetett az arcára.
- Lily, figyelj, tudni akarom. Mondd el. - néztem a szemébe.
- Mit? - játszotta az ártatlant.
- Ne játszd magad, nem vagyok vak. - förmedtem rá.
- Nincs semmi, amiről tudnod kellene. - állt fel.
- Vagyis semmi közöm hozzá. - fontam össze a karomat a mellkasomon. Tehát így állunk.
- Nem Isa, komolyan... - szabadkozott, de én megfordultam.
- Rendben, akkor ne mondd el. Gyere le, ha majd kedved tartja. - vetettem oda neki foghegyről, és a kelleténél erősebben csuktam be magam mögött az ajtót.
Nem kellett volna így viselkednem vele, de már nagyon elegem volt. Lementem a földszintre, ahol vidáman beszélgetett mindenki. Feltűnésmentesen leültem egy félreeső székre a konyhában, de egy  percig sem lehettem egyedül, Richie pattant oda mellém:
- Heló, Királylány. - mosolygott.
- Heló. - mosolyogtam erőltetetten.
- Tudod mi a karácsonyi ajándékom neked? - kérdezte mosolyogva.
- Nem, de nem áruld el.
- De, muszáj, mert nem kézzel fogható dolog.
- Kitalálhatom?
- Csak rajta. - mosolygott titokzatosan.
- Egy... utazás?
- Jó nyomon vagy.
- Ö... városnéző túra? - tippeltem.
- Nem! - nevetett fel.
- Kiállításokat nézünk? Éttermekbe megyünk? - találgattam tovább.
- Nem, nem. - ingatta a fejét.
- Akkor feladom.
- Wellness hétvé... - de ki se mondhatta, a nyakába ugrottam:
- Imáádlak! - visongtam, és boldogan nevetve szorítottam magamhoz.
- Én is. - nevetett, és megcsókolt.
- És mikor megyünk? - kérdeztem boldogan.
- Holnap, és a következő három napot ott töltjük.
- Ez az! - ugrándoztam, és újra megöleltem.
- Olyan jó érzés, hogy így örülsz. - mosolygott boldogan, majd kézen fogva a nappaliba vezetett, ahol hamarosan kezdetét vette az ajándékozás.

- Lily hol van? - nézett körbe anyu, amikor már mindenki a nappaliban ült, és az ajándékbontásra várt.
- A szobámban. Máris szólok neki. - pattantam fel készségesen, és már rohantam is fel az emeletre.
Ahogy benyitottam a szobámba, meglepve láttam, hogy Lily ugyanabban a pózban ül, ahogy otthagytam.
- Lily, gyere, ajándék. - szóltam neki kimérten, majd már mentem is volna le, amikor felállva szorosan megölelt.
- Isa, úgy sajnálom! - motyogta, én pedig viszonoztam az ölelését, majd nevetve húztam le a földszintre.

Amikor már mindenki odaadta mindenkinek az ajándékát, Richie felállt, és ünnepélyes hangon megszólalt:
- Kedves Mr. és Mrs. Rolight! - nézett a szüleimre nézett, - Szeretném az elkövetkező négy napban elrabolni a lányukat, ugyanis egy Wellness szállodába viszem, karácsonyi ajándék gyanánt. - itt hatalmas taps és fütty következett, Richie boldogságtól sugárzó arccal állt, én pedig a helyemen ülve teljesen elvörösödtem.
- Áldásunk rátok. - nevetett apu, és barátságosan vállba veregette Richie-t. Álljunk csak meg, nem feleségül kért!
Richie visszaült, és átkarolva engem a fülembe súgta:
- Szeretlek.
Én pedig boldogan bújtam hozzá.
- Köszönöm az ajándékot.
- Ugyan már. - csóválta a fejét csillogó szemekkel.
Anyu bekapcsolt egy kellemes karácsonyi számot, és mindenki felállt táncolni.
Egyedül Lilynek és John-nak nem volt párja, na meg John apukájának, de vele felváltva táncolt Mrs. Drew és anya.
Lily és John a szoba két legtávolabbi pontjában üldögéltek, és a padlót szemlélték, mintha az olyan érdekes lenne.
- Hé, Lily! - szakítottam ki magam barátom öleléséből, és léptem oda hozzá, - Mi a gond? Tudom, hogy nem nagyon csípitek egymást John-nal, megértem, de... - kezdtem, de Lily pillantása belém fojtotta a szót. Gyilkos pillantásával ölni tudott volna.
- Oké. - védekeztem, és visszamentem Richie-hez táncolni.

John szemszöge

Körülöttem mindenki táncolt, én pedig csak ültem idétlenül a szoba egyik sarkába, a lehető legtávolabb Tőle. Olyan hülyén éreztem magam.

Szeretem Őt, ezt még mindig tudtam. Azon gondolkoztam, hogy odamenjek-e hozzá, vagy sem, végül egy hirtelen elhatározástól vezérelve felálltam, és egy pillanat alatt előtte álltam, majd, mielőtt végig tudtam volna gondolni, mit teszek, a kezemet nyújtva felé, kérdeztem:

- Táncolunk? - Lily tétován felpillantott rám, majd a kezét az enyémbe helyezve felállt, és követett a táncolók közé.

Először csak félszegen karoltam át a derekát, de ő hevesen átölelt, és a szám végére már szorosan ölelve andalogtunk.

Lily szemszöge

Miközben John-nal táncoltam alig jutott el a tudatomig, hogy mit is teszek. A szívem hevesen kalapált, és nem akartam semmire gondolni, csak arra, hogy vele táncolok. Minden megszűnt létezni, csak őt láttam, ahogy egymást átölelve táncoltunk.

- Lily... - suttogott, és rám nézett, de én finoman számat a szájára nyomva, elhallgattattam. 

Először meglepődött, majd finoman visszacsókolt.

Isa szemszöge

Ahogy a szám véget ért, egy pohár innivalóért indultam a konyhába, de hirtelen lesokkolva álltam meg. A látvány teljesen ledöbbentett: Lily és John, a nappali sarkában táncoltak. De ez nem csak amolyan sima tánc volt, hanem hevesen átölelték egymást, és CSÓKOLÓZTAK. Ők, akik világ életükben utálták egymást!! Csak álltam ott, és az állam is leesett. 

Nem zavartatták magukat, látszott rajtuk, hogy most számukra nem létezik senki és semmi, csak a másik. Falták egymást, és akkor megértettem: ez nem egy kezdet, ez egy folytatás. Szóval azért viselkedtek ilyen furcsán!

Hirtelen leesett. Kisiettem a konyhába, és a vizemet kortyolgatva gondolkoztam. 

Szóval, ők már jártak. Aztán történt valami, és... szakítottak. Lily valószínűleg ezért lett depressziós. Most pedig ismét összejöttek.

Meglepett a dolog, ugyanakkor örültem is neki, de mégis furcsa volt. Mindig is utálták egymást, és most hirtelen... - megcsóváltam a fejemet, majd visszamentem a nappaliba Richie-hez.

Barátom éppen a kanapén ült, én pedig levágódva mellé, minden bevezető nélkül letámadtam:

- Te tudtad? - kérdeztem szemrehányóan.

- Mit? - pislogott rám ártatlanul.

- Lily és John... - böktem a sarokban csókolózó pár felé.

- Sejtettem. - vont vállat egykedvűen.

- És miért nem szóltál? - néztem rá mérgesen, mire felnevetett:

- Mert fontosabb dolgom volt.

- Éspedig?

- Téged meghódítani. - mosolygott, és lassan, vágyakozóan megcsókolt.

10 óra körül a társaság lassan feloszlott. Lassan mindenki haza ment. Elsőnek John és apukája búcsúzott el, és amikor John azt hitte, nem látom, lopva szájon csókolta Lilyt, majd vidáman elköszönt mindenkitől, és hazament.

Én pedig megragadva az alkalmat, Lilyt félrevonva rátámadtam: - Na, most valld be! Láttam mindent. - mosolyogtam diadalittasan.

- Jaj, Isa, olyan vagy, mint az F.B.I.! - nevetgélt zavartan, és irult-pirult, amikor John-ról kezdtem faggatni:

- Láttam, Lily, kár tagadnod. És azt is tudom már, hogy ez csak egy folytatás. De el kell mondanod, mi volt eddig köztetek. Miatta lettél depressziós is, ugye? 

- Részben. - bólintott szomorúan, - De ez már a múlté. Holnap elmondom, de most fáradt vagyok, haza megyek.

- Nem fogod megúszni, hogy elmeséld! - nevettem. 

- Rendben. - sóhajtott színpadiasan, majd elköszönt, és a családjával együtt hazament.

11-kor végre sikerült mindent nagyjából elpakolni, összetakarítani, úgyhogy fáradtan zuhantam az ágyba. Alig hunytam le a szemem, a telefonom éles csengéssel szólalt meg, én pedig riadtan kaptam fel:

- Haló?

- Na, úgy látom, eloszlottak végre a vendégek. Rapunzel, engedd le a hajad! - szólt bele a telefonba Chris, én pedig az ablakhoz léptem és kinéztem rajta.

Ott állt, és az ablakomra felnézve mosolygott.

- Hercegem, te mit keresel itt? - nyitottam ki az ablakot nevetve, és kihajoltam.

- Megszöktetlek. - jelentette ki, mire felnevettem.

- Egy hétig bezzeg nem érdekeltelek. - mondtam neki komolyan.

- Sajnálom. Tényleg. - mosolygott, és huncutul hozzátette: - Nem tudtam elfelejteni azt az estét... - és kacsintott.

- És most, mit szeretnél? - kérdeztem vigyorogva, és karba tettem a kezemet, mert a beáramló hideg levegőtől fázni kezdtem.

- Mássz le.

- Még mit nem! A mesében is a herceg mászik fel, nem a csaj le. - dorgáltam meg.

- Ez igaz. Hercegnőm, egy ajándékot szeretnék neked adni. - nézett fel rám.

- Igen?

- Ezt most itt így nem tudom. Találkozunk holnap 10-kor a parkban. Jó éjt, Szépségem! - azzal csókot lehelt a tenyerébe, és felém fújta.

Én is hasonlóképp tettem, és hosszasan néztem utána, ahogy eltűnt a sötétben.

Amikor boldogan visszabújtam az ágyamba, eszembe jutott, hogy azt nem beszéltük meg Richie-vel, mikor indulunk holnap.

Gyorsan felhívtam, mire álmos hangon vette fel:

- Igen?

- Ne haragudj, hogy zavarlak, csak mikor indulunk holnap? 

- Ilyen izgatott vagy? - élénkült meg a hangja.

- Igen. - mondtam, ami igaz is volt, csak most éppen nem amiatt kérdeztem.

- 11-kor. Az megfelel? 

- Persze. - nevettem, majd jó éjszakát kívánva letettem.

 Gyorsan tárcsáztam Christ:

- Szia, Isám!

- Chris, holnap 9-kor nem tudnánk találkozni?

- Rendben, akkor 9-kor. Miért?

- Csak. - mosolyogtam titokzatosan, majd letettem a telefont, és lassan elnyomott az álom.