21. Bejegyzés

Sziasztok! :)
Meghoztam a következő fejezetet! :)
Képzeljétek, írtam egy novellát egy novellaversenyre, és egy másikat is írok most, úgyhogy mindkettő miatt nagyon izgulok, hogy milyen véleményt fog kiváltani a zsűriből! :)
Meg fogom veletek osztani a helyezést is, és ha kíváncsiak vagytok rá, akkor a novellát is elolvashatjátok, kíváncsiak lennétek rá? (Kommentben írjátok meg ;))
Sok puszi, jó olvasást (és kommentelést :D)
És kitettem egy szavazást oldalra, kérlek, szavazzatok! :) 

Lovelife ♥

Isa szemszöge

Ahogy beléptem Lily-ékhez, furcsa látvány fogadott:

a takaróba burkolózott, kisírt szemű, feldúlt Lily, a haragtól villámló szemű, kissé értetlen Richie, és egy fiú, aki feltehetően Lily barátja vagy exe.

Az egész társaság rám nézett, én pedig idétlenül vigyorogva intettem egyet:

- Heló! 

Úgy-ahogy viszonozták a köszönést, majd a srác, aki számomra ismeretlen volt, lassan elkezdett az ajtó felé oldalazni, de Richie elkapta és sziszegve ezt mondta neki:

- Nem menekülsz, te szerencsétlen, aljas féreg! - én pedig teljesen lefagyva meredtem rá. Sose hallottam még az udvarias, aranyos és kedves Richie-t így beszélni, de feltételeztem, hogy van rá oka. A srác kissé riadtan és értetlenül pislogott, Lily-n pedig újra erőt vett a zokogás.

Odaléptem hozzá, hogy megöleljem, de ellökött magától.

- Hagyj békén! - morogta, és pedig teljesen értetlenül és keserűen meredtem rá.

- Mi a baj? - kérdeztem.

- Hagyj békén!! - ismételte meg, és ellökte a kezemet, majd felrohant a szobájába. 

Kérdőn Richie felé fordultam, ő azonban a srácot szorongatta még mindig. Látszott rajta, hogy vívódik, mit tegyen, végül ennyit morgott neki:

- Tűnj el, mert ha még egyszer meglátlak... - nem fejezte be, csak egy erős lökéssel nyomatékosította szavait, amitől a srác kitántorodott az ajtón. Richie ziláltan a hajába túrt, és felém pillantott.

Annyira megsajnáltam, láttam, hogy szeretetre és vigaszra van szüksége, így odaléptem hozzá.

Ő bátortalanul megölelt, én viszont erősen magamhoz szorítottam, és a vállába fúrtam a fejem.

Erre ő is szorosabban karolt, csak álltunk ott, és szavak nélkül is megértettük egymást.

Végül lassan eltávolodtam tőle, és ránéztem:

- Ki volt ez?

- Dan. - mondta, és rögtön minden világos lett.

- Ő és Lily... - kezdtem erőtlenül, mire bólintott. Fáradt és szomorú volt, nem volt kedve beszélni.

- Ne... - sóhajtottam fel, amikor teljesen összeállt a kép. Lily nem tudott uralkodni a szenvedélyén, aminek ő maga és a bátyja is megitta a levét.

- Felmenjek...? - kérdeztem, mire megrázta a fejét.

- Szerintem nem lenne okos döntés. - szólalt meg végre olyan hosszú idő után.

- Mit tehetek érte? - kérdeztem tőle. 

- Most csak hagyd békén. - mondta.

- Miért utál engem? - fakadtam ki keserűen.

- Utál? - nézett rám nagy szemekkel.

- Ha érdeklődök róla, semmit se mond, állandóan csak elutasít, mintha gyűlölne. Nem tudom, mit tettem ellene, de mintha teljesen megingott volna a belém vetett bizalma.

- Nem tudom, Isa. Fogalmam sincs. - rázta a fejét. Tudtam, hogy nem nagyon érdekli, és nem is tud erről semmit, úgyhogy nem erőltettem.

- Nekem... mennem kell... - álltam egyik lábamról a másikra pár perc kínos csönd után.

- Ne... - nyújtotta felém a kezét Richie, és magához húzott. Úgy megszorongatott, hogy alig kaptam levegőt.

- Richie... - lihegtem, amikor már majd' megfojtott.

- Ó, ne haragudj! - kapcsolt, és egy kicsit lazított az ölelésen, de nem engedett el.

- Isa... - kezdte úgy, hogy még mindig átölelve tartott, - Gyere el velem. - jelentette ki, majd elengedett, hogy a szemébe nézhessek.

- Mi...? Hova?! - értetlenkedtem, de olyan lelkes és boldog volt, hogy, bár nem tudtam, miről van szó, éreztem, hogy nem mondhatok nem-et.

- Egy... baráti... délutánra. - hangsúlyozta ki a baráti szót.

- Persze... - mondtam, pedig semmi kedvem nem volt hozzá. De mit tehettem volna, amikor már éppen boldog volt? Törjem össze megint?

Fél óra múlva ismét a Knights Pond-nál kötöttünk ki.

- Ez a kedvenc helyed? - mosolyogtam Richie-re, miközben lassan sétálgattunk a tó körül.

- Mondhatjuk. - bólintott.

Csendben lépegettünk egymás mellett, és gyönyörködtünk a tájban.

- Ha lenne egy fiú... - kezdte Richie, én pedig már rosszat sejtettem.

- ...aki...? - nyeldekeltem nagyokat.

- ...először csak a barátod lenne...

- ...és utána...? 

- ...szerelmes lenne beléd...

- ...akkor?

- ...adnál neki egy esélyt, hogy bebizonyítsa, több, mint barát? - kérdezte, és megállva szembefordult velem. Nem tudtam, mit feleljek. Egyértelmű volt, hogy kiről beszél, de mit mondjak erre?

- Hát... mire gondolsz? - próbáltam értetlenséget tettetve húzni az időt.

- Arra, amit elmondtam. 

- Azt hittem, ez egy baráti találkozó. - néztem a szemébe.

- Ez pedig egy ártatlan kérdés. - vágta rá.

- Lehetséges. - válaszoltam a kérdésére, lesütött szemekkel.

- Min múlna?

- Hogy én mit éreznék.

- Értem. - bólintott, majd csendben tovább indult, én viszont lecövekeltem, és nem mozdultam.

- Richie! - szóltam rá, ő pedig megfordult.

- Miért kérdezel ilyeneket? - néztem rá kétségbeesve. 

- Baj? - két lépéssel előttem termett és mélyen a szemembe fúrta a tekintetét.

- Nem. - ráztam meg a fejem, elég határozatlanul.

- Akkor jó! - mosolyodott el, majd vidáman felvetette:

- Mit szólnál egy vacsorához? 

John szemszöge

Bár aznapra már elköszöntünk egymástól Lilyvel, mégis az ő házuk felé vettem az irányt.

Az agyam folyamatosan azon kattogott, hogy miért mondta azt délelőtt, amit. 

Egyértelműen megmondta, hogy nem szerelmes belém, és hogy csak amolyan nyugodt kapcsolatra vágyik. 

És ha én ezzel nem elégszem meg?

Ha én nem érem be ennyivel?!

Dühösen fújtattam.

Az meg se járta az agyát, hogy én hogy és mit érzek! Nem is érdekelte!

Alapvetően különböztünk Lilyvel. Eleinte utáltuk, aztán egy véletlen folytán megkedveltük egymást. Aztán járni kezdtünk, és egyre jobban tetszett, mint amire számítottam a szkeptikus, mindent elítélő John-tól.

A szenvedélye és szeleburdisága tetszett, érdekessé tette.

De őt nem is érdekelték az én érzéseim!

Nem értékelte a szerelmemet, amit annyi idő után, ő kapott meg!

Fogalma sem volt róla, hogy milyen hatást gyakorolt rám, és hogy mióta nem voltam már szerelmes. 

Csak a saját érdekeit tartotta szem előtt, az én érzéseim... nem érdekeltél.

Ahogy ezt végiggondoltam, csak egyre dühösebb és elkeseredettebb lettem, így lenyugtattam magam, mielőtt beléptem volna a kapujukon.

Csengettem, de nem válaszolt senki. Vártam még egy ideig, és megint megnyomtam a csengőt. Lily szobájának ablakán megmozdult a függöny, és pár perc múlva barátnőm kinyitotta az ajtót.

Beléptem, és szenvedélyesen megcsókoltam, amit értetlenséggel viszonzott.

- Szia! - köszönt, és viszont ismét megcsókoltam.

- John...

- Tessék? 

- Ne most. - sütötte le a szemét, és egy kicsit eltolt magától.

- De...

- El kell mondanom valamit.

- Hallgatlak. - és elmondta azt, amit soha nem akartam hallani. Megcsalt. Igaz, hogy világosan elmondta, mit érez, jobban mondva mit nem érez irántam, de akkor is nagyon rosszul esett.

- Azért mondtad azt, amit mondtál, mert előre tudtad, hogy erre készülsz? - keltem ki teljesen magamból.

- Mit mondtam? - nézett rám nagy szemekkel.

- Tudod te! Hogy nem szeretsz engem. Ezt mondtad! - fortyogtam a dühtől és megalázottságtól.

- Dehogy... - tiltakozott erőtlenül, és a karját nyújtotta felém, de én durván ellöktem:

- Hagyj békén! Szakítok veled. Elegem van. - jelentettem ki, és indulni készültem.

- Ne, John, nem érted! Szeretlek!! - kiáltott Lily, és láttam, hogy a sírással küzd. 

- Pont délelőtt világosítottál fel az ellenkezőjéről!! - süvöltöttem, és kilépve a házból bevágtam magam mögött az ajtót.

Előkaptam a telefonomat.

Tárcsáztam, majd a fülemhez emeltem a készüléket.
Szemét, egy utolsó szemét voltam vele eddig, de az ő segítségére volt szükségem.

Isa szemszöge

A vacsora után beültünk Richie kocsijába, és hazafelé vettük az irányt.

Útközben jelentéktelen dolgoktól beszélgettünk, és már szinte el is felejtettem azt a teljesen egyértelmű célzást, amit még a tónál tett.

Egészen addig, amíg újra elő nem hozakodott vele.

- Ha, tegyük fel, - vetette fel könnyed hangon a komolyan témát, - Én lennék az a fiú... akkor mit tennél?

- Akkor? Nem tudom. - ráztam a fejem. - De mi lenne, ha hanyagolnánk ezt a témát? - kérdeztem már-már könyörögve.

- Ha akarod. - vont vállat látszólag lazán.

Megérkeztünk a házunk elé, és leparkolt. Kiszállt a kocsiból, és kisegített engem is, majd felnézett az égboltra:

- Gyönyörűek a csillagok. - hideg januári este volt, már majdnem éjszaka, a leheletünk látszott a levegőben. Felnéztem az égre. A ragyogó égitestek valóban nagyon szép látványt nyújtottak.

- Tényleg szépek. - értettem egyet.

Richie átkarolt, és a fülembe suttogta.

- Tudom... én vagyok az a fiú. - megállt bennem az ütő, és ránéztem. Éreztem, tudtam, hogy ez a pillanat egyszer el fog jönni, de nem készültem fel rá. Nem is tudtam volna rá felkészülni.

Richie, nem értve hallgatásom okát, lassan közelített ajkaival az enyém felé, és gyengéden, de ugyanakkor erősen és vágyakozva, megcsókolt.

Nem toltam el, de nem is viszonoztam a csókot.

Richie gyengéden felemelte az államnál fogva a fejemet, és a szemembe nézett.

- Szeretlek.

John szemszöge

Nem vette fel.

Már vagy 10x kerestem, de mindig kicsöngött.

Talán el van némítva. - reménykedtem.

Vagy nem akar veled beszélni. - szólalt meg egy gúnyos hangocska a fejemben. 

De akkor kinyomná a telefont, így meg csak kicseng. - ellenvetette a Remény.

Ki tudja, talán a telefonját se nézi meg, annyira nem érdekled. - jelentette ki gonoszan vigyorogva a Kétely.

Hirtelen elhatározásból lefutottam a lépcsőn, ki az ajtón, és a házuk felé vettem az irányt.

Lily bátyjának autóját már messziről észrevettem.

Mit kereshet az ott? - kérdeztem magamtól.

Ahogy közelebb értem, láttam, ahogy a fiú elkeseredetten próbálja meggyőzni valamiről Isát, miközben ő csak magába roskadva áll, és a földet nézi.

- Isa! - szólítottam meg, mire megfordult és rám meredt.