18. Bejegyzés

Sziasztok!!! ♥
Ne haragudjatok, nagyon sajnálom, hogy csak most tudtam részt hozni. :( 
Nem fogok magyarázkodni, elég annyi, hogy rengeteg dolgom volt/van, de ezzel szerintem ti is így vagytok. Kárpótlásul megpróbálok mihamarabb új részt hozni, de nem ígérek semmit, hogy ne legyen csalódás. :)
Sok puszi, jó olvasást, remélem tetszik!! (Kommentelni ne felejtsetek el! :))

Lovelife ♥

Másnap iskolába menet azon gondolkoztam, hogyan tudnám kideríteni, hogy ki volt Chris előző "áldozata". Biztosan rengeteg csaja volt, de én csak arra az egyre vagyok kíváncsi, akit valószínűleg nagyon szeretett. Mert csak tőle tudhatok meg fontos információkat Chrisről. Már ha hajlandó lesz róla beszélni.
Amint azon agyaltam, hogyan is keressem meg ezt a lányt, egyszer csak bevillant egy név:
Cassandra.
Bár már előre irtóztam tőle, de tudtam, hogy az a csaj nagyon sok pletykát és "titkot" tud, ráadásul teljesen rá van állva Christianra, ami megint csak az én malmomra hajtaná a vizet.
De hogyan fogom belőle kiszedni azokat a dolgokat, amiket meg akarok tudni?
Nem lesz könnyű - sóhajtottam fel, de elhatároztam, hogy mindent meg fogok próbálni.

Ahogy beléptem az osztályba, rögtön körülnéztem, és két személyt kerestem: a barátnőmet, és az ellenségemet.
Ez utóbbit rögtön ki is szúrtam, utcalány-viselete miatt, de barátnőmet nem láttam sehol.
Nagy levegőt véve, higgadtságot erőltetve magamra léptem oda ahhoz a lányhoz, akit mindennél jobban rühellek, és kedvesnek álcázott mosollyal megkérdeztem:
- Cassy, - kirázott a hideg, hogy már én is így szólítom, de úgy éreztem, hogy csak ezzel a megszólítással nyerhetem el a jóindulatát, - beszélhetnénk? - és igyekeztem a feltörekvő undort elfojtani, ami akkor fogott el, amikor csak ránéztem.
Érdeklődve nézett rám, óriási műszempilláit rebegtetve kérdezte:
- Miért lenne szükséged egy libára ahhoz, hogy beszélgess valakivel? - mondta gúnyosan.
- Mert nincs más itt, akivel tudnék most beszélgetni, így beérem veled. - vágtam vissza, amit rögtön meg is bántam. Lehet hogy a lobbanékony természetem lesz a keresztem egész életemben, de ezt a visszaszólást akkor sem tudtam visszatartani. Viszont az is lehet, hogy ezzel most mindent elrontottam.
Lélegzet-visszafojtva meredtem rá, ő viszont csak meglepetten bólintott:
- Oké. - azzal én, kapva az alkalmon, belekaroltam, és kihúztam a folyosóra. Akik szembe jöttek velünk, döbbenten meredtek a két legnagyobb ellenségre, akik most karonfogva mászkálnak.
Amikor végre egy eldugott sarokba értünk, mindkettőnk arcáról lefagyott a műmosoly, és ellenségesen meredtünk egymásra.
- Mit akarsz? - kérdezte affektálva, karba tett kézzel a plasztikcica.
- Pár kérdés, és mehetsz. - mondtam.
- Mi van, kihallgatsz? És ha nem válaszolok, jönnek a zsaruk, vagy mi?! - visított felháborodva.
- Nem. Te is kaphatsz válaszokat, ha akarsz. - mondtam összeszorított fogakkal. Úgy gondoltam, lehet, hogy ő is akar valamit tudni, amit én esetleg tudok, és válaszokért válaszok járnak.
- Igen?! - kérdezte fölényesen vigyorogva, - És honnan gondolod, Ms. Okostojás, hogy te tudsz válaszolni az én kérdéseimre?? Mert nincsenek benne egy hülye könyvben sem, amiket folyamatosan magolsz! - nézett rám megvetően.
- Lehet, hogy tudok. - válaszoltam szűkszavúan.
- Akkor halljam a kérdéseidet. - mondta vonakodva.
- Jártál Ian-al? - direkt mondtam ezt a nevét, mert Chris-nek csak én szólítottam.
- Miért érdekel?? - kérdezte ártatlanságot játszva, majd mint akinek eszébe jut, felkiáltott: - Ja, hát persze! Teljesen rá vagy állva a pasira, és össze akarsz vele jönni! - kacagott fel, mint egy boszorkány. Már összejöttem vele - gondoltam, és közben lesajnálóan vigyorogtam rá. Ha ez a csaj tudná...!
- Mi van? - nézett rám, mert eszelősen vigyorogtam.
- Semmi. - ocsúdtam fel az ábrándozásból, majd új taktikához fordultam:
- Cassy, te olyan szép vagy, veled biztosan össze jött Ian, ugye? - kérdeztem, és közben igyekeztem nem hányni a saját szavaimtól. Idáig süllyedek, csupán egy fiú kedvéért, hogy egy ilyen libának itt nyalizzak? Undorodtam már önmagamtól is.
A csaj meglepetten meredt rám, majd gyanakodva végigmért, végül ezt mondta, mindent elsöprő egoizmussal:
- Igen, valóban szép vagyok, de annak az ostoba Ian-nak ez nem tűnik fel! - valahogy nem is csodálkozom rajta - állapítottam meg, de tovább hallgattam, hátha elárul még valamit. De csak dühösen fújtatott, és a körmét ellenőrizte.
- Szóval nem is jártatok? - igyekeztem ezt sajnálattal, és nem diadallal mondani.
- Nem. - Cassandra idegesen meredt rám. - Miért érdekel??
- Csak. - vágtam vissza, mert nem volt kedvem tovább jópofizni.
- Akkor most én jövök a kérdésekben, ugye? - kérdezte, mire kelletlenül bólintottam.
- Lefeküdtél már valaha valakivel? - nézett rám lesajnálóan, mint egy gyerekre, aki még mindig hisz a mikulásban.
- Mi van?! - csattantam fel, és dühösen válaszoltam: - Ehhez neked semmi közöd! - vágtam rá.
- Vagyis még nem. - nevetett.
- Vagy csak nem vagyok olyan ribanc, mint te, aki mindenkinek dicsekedve mesél róla!! - fortyogtam.
- Szóval mégis?
- Semmi közöd hozzá! - éreztem, közel vagyok ahhoz, hogy felpofozzam.
- Ó, a szemérmes kislány. - pillogott édesdeden, majd gúnyos vigyorra húzta a száját.
- Soha nem lesz a tiéd Ian. Soha. - nézett rám, én pedig vigyorogva válaszoltam neki:
- Majd meglátjuk.
- Reménykedj csak.
- Még egy kérdés, és végeztünk! - szegeztem rá a tekintetem, amit karba tett kézzel állt.
- Ki volt Chris előző csaja?
- Nem mondom el.
- Valóban? - kérdeztem, majd tettetett nyugalommal, lassan mondtam: - Tudod... találkozni fogok Ian-nal nemsokára, és akkor majd mondok neki egy s mást rólad. - jelentettem ki. Undorító vagyok. Ez az árulkodós dolog ilyen korban is előjön, csak nem a szülőkhöz, hanem a pasikhoz szaladunk árulkodni. Egyszerűen visszataszítónak tartottam ezt mindig is, és most lám, én is ezt teszem. Persze nem gondoltam komolyan, hogy megteszem, de valamivel ki kellett szednem Cassy-ból a vallomást.
Láttam rajta, hogy mérlegeli, mit mondjon, majd azt sziszegte:
- Nem érdekel. És Ian-t miért érdekelnéd? Mi??!! Miért hallgatna rád? És mégis mit tudnál mondani neki rólam? - láttam a szemeiben az aggodalmat, és tudtam, mindjárt megadja magát. Kitartás, Isa, már csak egy pár percig kell ezt a visszataszító szerepet játszanod - nyugtattam magam.
- Megvannak a magam információi. - jelentettem ki, teljesen magabiztosan.
- Ööö... tudod mit, semmi szükség erre. Elmondom, mert úgyse nyersz vele semmit. - mondta, és idegesen babrált a ruhája masnijával. Győztem.
- Flower Mederson. - mondta ki a hőn áhított nevet. Kissé megtántorodtam, és szédülni kezdtem. Nem, az nem lehet, hogy ő. Az nem lehet.
- Mi van? - nézett rám furcsán, mert látta, mennyire letaglózott a hír. - Miért vagy ennyire oda? Az is egy olyan színtelen, jelentéktelen csaj, mit te. - vágta hozzám.
- Ne merészeld bántani! - vicsorogtam, mire hátrahőkölt. A sok vicsorgástól, sziszegéstől kezdtem magam úgy érezni, mint egy zsákmányát védő állat. Én sem tudtam emelkedettebben, emberibben viselkedni ezzel a csajjal, mint ő velem, akármennyire is utáltam, ahelyett, hogy megpróbáltam volna intelligensebben viselkedni,  lealacsonyodtam az ő szintjére.
- Most pedig én kérde... - kezdte, de félbeszakítottam.
- Most... el kell mennem. - nyögtem, majd a mosdó felé tántorogtam.
Azt hittem, ott helyben kidobom a taccsot. Csak egy nevet mondott, de egy világ dőlt össze bennem. Cassandra nyilván nem tudta, mi a franc ütött belém. Nem is tudhatja. Nem tudja, ki az a Flower Mederson. Fogalma sincs róla.
A mosdóhoz érve berontottam, majd hátamat a falhoz támasztva lecsúsztam a földre. Szerencsére senki nem volt a mellékhelyiségben rajtam kívül, így nyugodtan gondolkozhattam.
Lassanként csillapodott a hányingerem, de a gondolataim annál jobban megszaporodtak.
Miért pont Flower Mederson?? Miért??!! - átkoztam magamat, amiért tudni akartam Chris előző csajának kilétét. Bár soha ne tudtam volna meg.
És mi van, ha Cassandra csak hazudik? - villant be, de el is vetettem ezt az ötletet. Cassandra nem tudhatta, hogy ezzel az egy névvel mit okoz nekem. Nem tudhatta, láttam a döbbenetet az arcán, amikor meglátta a reakciómat.
Lassan felálltam, és belenéztem a tükörbe. Semmi sem látszott abból a megrázkódtatásból, ami bennem lejátszódott az elmúlt egy percben. Csak egy kis sápadtság látszott az arcomon, semmi más.
Bementem az osztályba, mielőtt azonban leülhettem volna, Cassandra termett előttem.
- Nem ebben egyeztünk meg! - mondta elégedetlenkedve.
- Mondd, mit akarsz tudni! - adtam meg magam, mert be akartam tartani a szavamat.
- Miért rázott meg ennyire a hír, hogy ki volt a csaja? - fogta suttogóra.
- Nem mondhatom el.
- Az előző kérdésemre sem válaszoltál rendesen. Csak nem akarod, hogy mindenki megtudja, micsoda egy béna vagy, hogy még szűz vagy? - direkt hangosan ejtette ki az utolsó szavakat.
Megint éreztem, hogy elkap az indulat, de viszonylag nyugodtan válaszoltam:
- Nem mindenki olyan utcalány, mint te.
- Szóval ugye nem bánod, ha ezt mindenki megtudja pár másodpercen belül? - pislogott rám ártatlanul.
- Nem. - fontam keresztbe a karom.
- Emberek, egy kis figyelmet! - Cassy felállt egy székre, és mindenki ránézett. Elöntött a düh, nem hittem, hogy ezt megteszi. Miért kellett nekem ebből a csajból kiszednem bármit is?? Az információ súlya letaglózott, ez a csak pedig egy számító liba, aki igyekszik mindenből hasznot húzni, és engem lejáratni.
Hirtelen ötlettől vezérelve felálltam, majd Cassandrát megelőzve megszólaltam:
- Cassandra csak egy olyan dolgot szeretne elmondani, amiről azt hiszi, tudja, hogy van, de valójában nem. Hajrá, Cassy, mondd csak! De nekem is van ám pár értékes infóm rólad! - néztem rá természetellenesen nagy mosollyal.
Erre megint gondolkodóba esett, majd azt nyögte ki:
- Isa egy hazudós liba. - erre mindenki meglepetten nézett rá, majd én, elnéző mosollyal ezt mondtam:
- Szegény, nagyon megrázta az utóbbi napok eseménye. Legyetek elnézőek vele szemben. - bólogattam sajnálkozva.
Erre mindenki furcsán meredt ránk, főleg Cassandra "udvarhölgyei", de aztán lassan mindenki folytatta az előzőleg megkezdett cselekvését, így már senki sem figyelt ránk.
Cassandra még mindig a széken állt, teljesen leforrázva, én pedig nagy ál-mosollyal a karomat nyújtottam neki.
- Gyere, segítek onnan leszállni. - és biztatóan mosolyogtam. Ő utálattal meredt rám, majd leugrott (már amennyire 15 centis magassarkúban ugrani lehet) és elfutott.
Elégedetten elmosolyodtam, majd be is csöngettek, úgyhogy lezártnak tekinthettem az ügyet. Legalábbis erre a napra.

Hazafelé ballagva felhívtam Lily-t, ugyanis egész nap nem jött be a suliba, és nem is szólt, hogy miért nem fog jönni.
- Haló? - vette fel, és a hangjáról éreztem, hogy nagyon boldog.
- Hol vagy, Ms. Kicsattanó Boldogság? - érdeklődtem.
- A Parkban.
- Kivel?
- Jobb, ha nem tudod. - gyanakodni kezdtem.
- Lily, miért nem jöttél ma suliba? - kérdeztem.
- Csak. - adta meg a csöppet sem kielégítő választ.
- Ezzel sokat segítettél. - mondtam.
- Nem akarod tudni.
- Rendben. - azzal kinyomtam. Lily az utóbbi időben teljesen megváltozott. Régebben is húztuk a másikat, de a végén mindig elmondtunk mindent, hiszen ezért vagyunk barátnők, nem?
Most azonban már soha nem nevetett a szűkszavú válaszai után, és nem mondta el a valódi okot.
Komolyan gondolta, hogy elégedjek meg az elutasító válaszaival.
Úgy éreztem, az együtt töltött idő és csajos este ellenére is kezdünk eltávolodni egymástól. Mintha már nem bízna bennem, és a válaszai is folyamatosan azt sugallják, hogy "semmi közöd az életemhez".
Lassan ballagtam haza, és úgy döntöttem, nem érdekel Lily. Pedig nagyon is érdekelt, mert amit ma megtudtam, muszáj volt megosztanom valakivel, és mivel csak ő tudott Chrisről, neki akartam elmondani. Amellett a legjobb barátnőm is. Vagy legalábbis eddig az volt.
Ahogy hazaértem, beléptem a házba, és elkiáltottam magam:
- Van itthon valaki?
- Szia, kicsim! - hallottam egy hangot a konyha felől, és amikor beléptem, megpillantottam anyát.
- Szia anya. - kicsit kínosan éreztem magam a tegnapi hazugságom után, és már éppen azon voltam, hogy mindent bevallok neki, amikor megszólalt.
- Isa! Szeretném, ha megtennél nekem egy szívességet.
- Persze. - vágtam rá, talán egy kicsit túl gyorsan. A tegnapi után bármit szívesen megtettem volna, ezzel is enyhítve a hazugság okozta lelkiismeret-furdaláson.
- Meglátogatom Leah-t. Már hazaengedték a kórházból. Szeretném, ha velem jönnél. - nézett mélyen a szemembe.
Épp szólásra nyitottam volna a számat, hogy bármit, csak azt ne, amikor megláttam anya szemében a reménykedést. Tudtam, hogy nem törhetem össze a belém vetett bizalmát. Pont most, amikor már amúgy is nagyon nagy aggódásnak tettem ki tegnap, és az igazat még mindig nem tudja.
Végül kifogások helyett csak bólintottam.

Az út kínos hallgatásban telt, amit anyával felváltva próbáltunk megtörni, valamilyen kedélyes témát feldobva, de mind a ketten kínosan éreztük magunkat, hiába igyekeztünk megtörni a hallgatás jegét, nem sikerült.
Mind a ketten megkönnyebbült sóhajjal vettük hát tudomásra, amikor megérkeztünk.
Beléptünk a házba, és kínosan toporogva néztem, ahogy Leah és anya üdvözlik egymást. Majd amikor Leah engem megpillantott, felszaladt a szemöldöke, és meglepetten kiáltott fel:
- Nahát, Isabella! Milyen... milyen meglepetés, hogy itt vagy! - bizonytalanul kitárta a karját. Gyorsan megöleltem, majd el is húzódtam tőle.
- Hogy vagy? - kérdeztem.
- Köszönöm, jobban. - az, hogy nem kötött belém, nem azt jelentette, hogy nem utál. Egyszerűen csak lesokkoltam, hogy a kötelező tiszteletkörökön kívül is veszem a fáradságot, hogy meglátogassam, és anya előtt úgyse akart hangot adni utálatának. Ezzel én is így voltam. Mind a ketten tudtuk, hogy csak anya miatt nem esünk egymásnak.
Leah-nak a baleset következtében eltört az egyik lába és keze, és most a kanapén feküdt, gipszel a törött végtagjain.
Ahogy beszélgettünk, halk lépteket hallottam, majd megjelent az unokatestvérem is, Flower.
- Szia! - mosolyogtam rá, és tettem egy bizonytalan lépést felé. Nem volt felhőtlen kapcsolatom ugyan az anyjával, de Flower-ral semmi bajom nem volt. Nem sokat voltunk együtt, így azt se mondhatom, hogy olyan szoros kapcsolat lenne köztünk, de amennyiszer találkoztunk, elbeszélgettünk.
- Szia. - biccentett, majd ő is közelebb lépett, és megöleltük egymást.
- Flower, köszönj Anne-nak! - szólt rá a lányára a nagynénim. Miután anya és Flower üdvözölték egymást, a lányt félrevonva halkan megkérdeztem:
- Beszélhetnénk? - bólintott, majd amíg az anyukáink társalogtak, a szobájába vezetett, majd miután helyet foglalt, kíváncsian nézett rám.
- Mit szeretnél kérdezni?
- Is...ismered... - nehezemre esett kimondani, mert féltem hogy beigazolódik a gyanúm, de muszáj volt feltennem a kérdést, - Ismered Christian Glem-et? - a hangom majdnem remegett, annyira féltem, mit fog válaszolni.
Óvatosan bólintott.
- Figyelj, Flower, tudnom kell az igazat. Te voltál a barátnője?
- Miért érdekel? - kérdezte gyanakodva.
- Mindent megmagyarázok, de nyugtass meg: ugye nem voltál a barátnője?
- De. - mondta.
A gyanúm tehát beigazolódott. Szerelmem egyetlen barátnője a tulajdon unokatestvérem volt.